Vissza

A Nemzeti Versenysport Szövetség megtartotta a VIII. NVESZ Év Sportolója Gálát

A VIII. NVESZ Év Sportolói Gála keretén belül díjazták azokat, akik az olimpián nem szereplő sportágakban értek el az elmúlt éveben kimagasló eredményeket.

undefined

A 62 tagszövetséget képviselő Nemzeti Versenysport Szövetség a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján 35 szövetség 53 sportolója vehetett át díjat a 2024-ben nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért.

Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes tagszövetségek jelölték azokat a versenyzőiket, akik az elmúlt év során megrendezésre került Európa-, illetve világbajnokságokon értek el dobogós helyezést. Hagyományosan az NVESZ-gáláján kerül átadásra a dr. Leyrer Richárd díj is, ami a sportvezetőknek adományozható rangos elismerés az NVESZ berkein belül és amit ezúttal Dr. Ancsin László a Magyar Sumo Szövetség elnöke vehette át. 

undefined

Az eseményt Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki kiemelte: a nem olimpiai sportágak a közösségi sport szempontjából is fontosak, hiszen összesen 58 tagszövetség, 3100 tagszervezet és közel 108 ezer igazolt sportoló tartozik az NVESZ kötelékébe. Végül arra kérte a sportszervezeteket, hogy létesítményeikben az emberek minél szélesebb körének biztosítsanak lehetőséget a sportolásra.

undefined

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a nem olimpiai sportágak versenyzői 2024-ben összesen 339 érmet nyertek a felnőtt világ- és Európa-bajnokságokon. Közülük 35 sportág 53 sportolóját találtak alkalmasnak arra, hogy az Év Sportolója elismeréssel díjazzák. Ezek ez eredmény egyszersmind a záloga az idei világjátékok szereplésnek is, hiszen nem egy pont a kvalifikációt jelentette Csengtuba. Mészáros János külön köszöntötte Besenyei Péter műrepülő világbajnokot, aki egy nem olimpiai sportág élő legendája és nem csak idehaza. Végezetül pedig megköszönte államtitkár úrnak azt a figyelmet, melyet az NVSZE és a hozzá tartozó sportágak iránt mutat, mely az idei államitámogatásban is megjelenik. 

undefined

Dr.  Deutsch Tamás kettős szerepben volt jelen az estén, hiszen nemcsak a SOSZ elnökként köszöntötte az egybegyűlteket, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként is. Köszöntőjében elmondta, hogy az olimpiai mozgalom felnéz az ötkarikás játékokon nem szereplő sportágakra, ugyan úgy meg dobogtatja a szurkolók szívét. Majd egy amerikai bölcsességet idézett, melyet Wass Albert fordított magyarra: együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség. Ez lehetne a magyar sport legfontosabb jelmondata is.

undefined

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke beszédében elismeréssel adózott az NVESZ-nek, hogy képes felvenni a versenyt a dinamikusan változó sportvilággal.

undefined

Prof. dr. h.c. Mocsai Lajos köszöntőjében azt emelte ki, hogy el kell érni, hogy a sport a mindennapjaink része legyen, ne pedig megfontolás tárgya.

undefined

A díjátadó utolsó felszólalója Dr. Kamuti Jenő volt, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. Kamuti beszédében emlékeztett ré, hogy a fair play olyan, mint egy vallás, szívből jön.

Sportágunk idei legjobbjai, Ács Krisztina és Katz Balázs is átvették az elismerést.

undefined

undefined

Szívből gratulálunk és az idei évre is sok sikert kívánunk! 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Forrás: Nemzeti Versenysport Szövetség

Fotók: NVESZ/Szalmás Péter