Vissza

A Bakó-Odnoga duó győzelmével zárult a budapesti World Series

Izgalmas háromszettes mérkőzésekkel és történelmi győzelmekkel ért véget az október 3-6. között zajló budapesti World Series. 

Telt ház fogadta a döntősöket Budapesten a Teqball World Series utolsó napján. A vasárnap rendkívül eseménydús versenyt zárt a sportág szülőhazájában, fergeteges meccsekkel, hiszen a döntők mindegyike három szettben dőlt el. A marosvásárhelyi Barabási Kinga két aranyérmet szerzett, hiszen Viorica Tonu-val megnyerte a női párost, majd Györgydeákkal Aporral a vegyesben is diadalmaskodni tudott. Ezzel egy időben magyar földön visszafoglalta trónját Bakó Ádám és Odnoga Mátyás.

undefined

A női páros döntője történelmi jelentőségű volt azzal, hogy az Európa-bajnok Barabási Kingával összeálló Viorica Tonu Moldova legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy eljutott a fináléig. A marosvásárhelyi-moldáv duó ellenefele a világbajnoki ezüstérmes és a hazai közönség támogatását élvező Péchy Petra & Vicsek Nóra kettős volt. A magyar hölgyek az első szettben kezükbe is vették hamar az irányítást, ám az újonnan összeállt duó jól reagált és a legfontosabb pillanatban megőrizte hidegvérét, majd 1:0-ra megnyerte a szettet. A második szett az elsőhöz hasonlóan igen szorosra sikerült, egyik csapat sem tudott kétpontos különbséget kiépíteni, ezúttal azonban a mieink koncentráltak jobban és 12:10-el ők jöttek ki győztesen a szettből. 

A döntő szettben Vicsek Nóráékat vitte tovább a korábban megszerzett lendület, de a Barabási/Tonu kettős ismét visszajött 10:10-re, majd az utolsó két pontot is behúzva megnyerték a mérkőzést. 

54048163146_28d91b5b39_k.webp

A bronzérmen az Alicja Bartnicka/Zaneta Cygora és Dezsényi Zsófia/Amelie Julian kettős osztozott.

undefined

A királykategória döntőjében az egyéni specialisták, Blázsovics Ádám és Györgydeák Apor nézett szembe a legutóbbi magyarországi kiemelt torna győztes Bakó Ádám és Odnoga Mátyás duóval. Az első szett a női döntőhöz hasonlóan szoros, pontról pontra lépegetős nyitánynak tűnt, amikor is a székely-magyar duó meglépni látszott, ám a Bakó/Odnoga duó zsinórban öt ponttal visszaviharzott, és behúzta a szettet. Györgydeák és Blázsovics a második szettre sebességet váltott, és az elejétől a végéig dominált, és egyenlített. 

A döntő szett aligha lehetett volna izgalmasabb és drámaibb a szédületesebbnél szédületesebb labdamenetekkel: 10:10-es döntetlennél Odnoga kiröptette a labdát, majd egy zseniálisan eltekert megoldás egy újabb hazai trófeát eredményezett a STEQERZ alakulatának, akik 14 hónapot követően állhattak a dobogó legtetejére.

undefined

Honfitársaik, Cséri Soma és Forgács Bence a lengyel Marek Pokwap és Adrian Duszak mellett szerezték meg a bronzérmet.

undefined

A vegyes páros kategóriában székely honfitársaink voltak érdekeltek. A találkozót egy szintén háromszettes mérkőzésen Barabási Kinga és Györgydeák Apor nyerte, akik a lengyel Alicja Bartnicka & Marek Pokwap kettősnél bizonyultak jobbnak. A duó két tagja lett ráadásul a torna MVP-je is. 

undefined

A bronzérmet Péchy Petra és Blázsovics Ádám, valamint Kota Gabriella és Katz Balázs szerezték meg. 

undefined

Szívből gratulálunk a bajnokoknak! 

Nemzetközi versenyek: https://www.fiteq.org/events/international

  • Október 11-13. CHALLENGER TEQBALL LEAGUE - MALAGA MARCA CUP
  • Október 25-27. CHALLENGER TEQBALL LEAGUE - SZOMBATHELY CUP
  • November 8-10. CHALLENGER TEQBALL LEAGUE - SZÉKELYUDVARHELY CUP 
  • November 22-24. CHALLENGER TEQBALL LEAGUE - BADALONA CUP 
  • December 4-8. TEQBALL WORLD CHAMPIONSHIPS - HO CHI MINH CITY

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Magyar Teqball Szövetség / Blázsovics-Petri Zsófia /  

Fotók: Teqball - Flickr